menu Rolunk Szolgaltatasok Torvenyihatter Kapcsolat Szekhelyszolgaltatas Konyveles Tarsashazkezeles Tarsashazkezeles_ajanlat

Több mint 15 évet dolgoztam egy cégnél, többek között a cég szolgáltatatási körébe tartozó székhelyszolgáltatás képviseletével foglalkoztam.

Amikor a cégvezető Úr úgy döntött, hogy szeretne visszavonulni, szeretné a cég ügyeit lezárni és a boldog nyugdíjas éveit élni, akkor történt, hogy a székhely szolgáltatási szerződéseket is felmondta.
A partnereink sajnálattal vették tudomásul a szerződés felmondását. Ekkor az egyik Ügyfél képviselője megkérdezte, hogy miért nem viszem tovább én a székhelyszolgáltatást?
Az ügyfelektől azt a visszajelezést kaptam, hogy nagyon meg voltak elégedve az ügyintézéssel. Mindig mindent pontosan megkaptak, nem volt elveszett levél. Volt NAV ellenőrzés is, amikor is mindent rendben találtak.
Mivel a cég bezárásával a 15 évi munkaviszonyom is veszélybe került, ezért komolyan elgondolkodtam a felvetésen és úgy döntöttem belevágok.
Az ötletet tovább gondoltam, és elhatároztam, hogy mint regisztrált mérlegképes könyvelő és TB szakelőadó, saját lábamra állok. A székhelyszolgáltatás mellett szeretnék könyveléssel és bérszámfejtéssel is foglalkozni.

Úgy gondolom, hogy egy székhelyszolgáltatónak igen is előnyös, ha egy könyvelő a székhelyszolgáltató vezetője, hiszen szakmai rálátással tudja elvégezni a rábízott feladatokat.
Kerülje az olyan székhelyszolgáltatókat, amelyek weboldalukon főleg díjcsomagokat és akciókat hirdetnek, viszont a székhelyszolgáltatás lényegéről, buktatóiról kevés információval szolgálnak! Ha kérdéseire nem kap egyértelmű és korrekt választ, akkor nem szabad székhely szolgáltatási szerződést kötni az adott irodával. Aki székhelyszolgáltató irodára bízza cégét, annak tudnia kell, hogy a jelenlegi szabályozás szerint akár egyetlen levél átvételének elmulasztása vagy elvesztése adószám felfüggesztéshez, rosszabb esetben adószám törléshez vezethet.


Szolgáltatások



Törvényi háttér

Az új Polgári Törvénykönyv 2014. március 15-én lépett érvénybe. A székhelyszolgáltatás egyik alapköve a székhely jogi fogalma, ami társasági jogi kategória. A társasági jogot a jövőben a polgári törvénykönyv, annak is a harmadik könyve szabályozza. Így a 2006. évi V.-es törvény, azaz a Cégtörvény megszűnt, helyét átvette az új polgári törvénykönyv. A székhelyszolgáltatás egyik legfontosabb alapköve a székhely fogalma. A székhely jogi fogalmát most is, és korábban a Ctv. 7. §-a definiálja, amit már rengeteg helyen leírtak. Az új polgári törvénykönyv, most két helyen is foglalkozik a székhely fogalmával. Először a 3:7. §-ban, amely kimondja: “A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol a jogi személynek biztosítania kell a részére címzett jognyilatkozatok fogadását és a jogi személy jogszabályban meghatározott iratainak elérhetőségét.”

3:17. § [A döntéshozó szerv ülésének összehívása] (4) A döntéshozó szerv az ülését a jogi személy székhelyén tartja. – ami különbség a korábbiakhoz képest, az az, hogy nem foglalkozik az új szabályozás a cégtáblával, azaz, azzal, hogy a cégnek – itt jogi személynek – meg kell jelölnie a székhelyét cégtáblával… A korábbi – még most is élő szabályozás egyben tartalmazta a székhely és hozzá kapcsolódóan a központi ügyintézés helyének szabályozását, most szétszabdalták kicsit, így – a korábban említettek után 88 pragrafussal odébb a 3:96. § is foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Itt már megjelenik a központi ügyintézés helye is, a következőkép szól a 3:96.§. : “Ha a társaság helye nem azonos a társaság központi ügyintézésének helyével, a létesítő okiratban a központi ügyintézés helyét is meg kell jelölni.”


Kapcsolatfelvétel

Felmerült kérdések, érdeklődés esetén hívjon minket telefonon, vagy jöjjön el személyesen irodánkba, előzetes időpont egyeztetés után.
Adószám:67275999-1-42
Nyilvántartási száma: 4634484

Irodánk címe, ahol szívesen fogadjunk Önt:
1107 Budapest, Mázsa utca 9. 1/14 (1/122). (X. kerület „Kőbánya vasútállomás”, busz végállomástól 10 percre)

Tel.: +36 70 619 7234, +36 70 884 7172

Nyitva tartás:
Hétfő 9:00-16:00
Kedd 9:00-16:00
Szerda 9:00-16:00
Csütörtök 9:00-16:00
Péntek 9:00-14:00

Üzenet küldése




Székhelyszolgáltatás

Székhelyszolgáltatásról röviden: Az üzleti vállalkozás elengedhetetlen alapfeltétele, hogy székhelycímmel kell, hogy rendelkezzen Magyarországon.

Elegendő-e azonban annyi, hogy bejegyeztetünk egy címet székhelynek? Ahhoz, hogy székhelycímünk legyen, kell léteznie egy irodának. Székhelycím bejegyzéshez szükséges helyiséget (irodát) tudunk biztosítani. A cég „meglétének” egyik bizonyítéka a kihelyezett székhely cégtábla. Cégünk elkészíti és jól látható felületre elhelyezi a cégtábláját az irodaház bejáratánál.

Vállalkozásunk új és meglévő vállalkozásoknak nyújt székhelyszolgáltatást Budapesten a X. kerületben, ezáltal a tulajdonosok, cégvezetők válláról levéve rengeteg anyagi és adminisztrációs terhet.

Székhelyszolgáltatás igénybevétele esetén nincs szükség fenntartani saját irodát, berendezést, vagy fizetni a bérleti díját. Nem kell külön embereket alkalmaznia, fizetni azok bérét és járulékait.
Mindezt Mi biztosítjuk Önnek a felsorolt kiadások töredékéért.

Irodánk összetett adminisztrációs szolgáltatást nyújt, melynek keretében fogadjuk telefonjait, kezeljük levelezését, tárgyalót biztosítunk, így időt és pénzt takaríthat meg.

Székhelyszolgálatunkkal a megbízóink vállalkozása és magánélete el tud különülni egymástól.

A cég tulajdonosa elválaszthatja otthonát vállalkozása székhelyétől, így nem a lakására érkeznek a céges telefonok, levelek valamint a hatóságok képviselői, hanem a székhelyszolgálat veszi át ezt a szerepet.

A székhely szerinti NAV illetékékesség:
NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága
Illetékesség:
Budapest, VI-VII-VIII., X. és XIV-XV-XVI-XVII. ker.

1148 Budapest,
Fogarasi út 3.

Tel.:+36-1-467-7100

A székhelyszolgáltatás biztosítja cégének székhelyét, fogadja a cég székhelyre érkező küldeményeit, értesítést küld Önnek küldeménye érkezéséről. Rendelkezése szerint továbbítjuk leveleit címére. Székhelyszolgáltatásunkkal teljes körű irodát vehet igénybe: telefon, fax, fénymásolás, tárgyaló használat és egyéb adminisztrációs szolgáltatások.

Gondoskodjon cégéről, mi biztosítjuk a székhelyét!

Székhelyszolgáltatásunkkal teljes irodai megoldást kínálunk, teljes értékű irodát biztosítunk, a postafiók jellegű székhely helyett.

Hiszen székhelyszolgáltatásunkkal cégének adminisztrációs háttere is saját székhelyén teremthető meg: a bejegyzett székhelytől, a küldeménykezelésen át, az esetleges telefonhívások fogadásán keresztül az előre egyeztetett időpontban a tárgyaló használatig. Fontos célunk, hogy saját titkáraként intézzük az adminisztrációs ügyeit.

Székhelyszolgáltatás előnyei:

- Ön dönti el, hogy irodát bérel, tetemes havi fenntartási költséggel és alkalmazottal az elérhetőség biztosítására.
- Bejegyezteti saját tulajdonú ingatlanjába a székhelyet. Azonban Ön sem tartózkodhat ott minden időpontban.

VAGY

- Székhelyszolgáltatást vesz igénybe: amely biztosítja küldeményei átvételét és elérhetőségét a székhelyén.
- Nem kell folyamatosan a székhelyen tartózkodnia, hiszen a székhelyszolgáltató munkatársai biztosítják a jelenlétet a székhelyén és felveszik a kapcsolatot a cégét kereső partnereivel.
- Előnyösebb a saját ingatlannál, hiszen ki szeretne egy hatósági ellenőrzést családja körében végrehajtani.
- A leveleiről folyamatosan értesítést kap és átveheti az Ön által kért módon.
- Ingatlan vásárlás nélkül is biztosíthatja székhelyét.
- Tárgyaló használati lehetőség van a székhelyszolgáltató irodájában.

Székhelyszolgáltatásunk lényegi elemei:

- Küldeményeit átvesszük a székhelyen. Az Ön rendelkezései szerint értesítjük küldeményeiről (email, sms, telefon). Székhelyszolgálatunk a meghatározott módon továbbítja Önnek leveleit: email, posta, személyes átvétel. Amennyiben cégét a székhelyen keresik képviseljük cégét

- A székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég a kézbesítéstől számított 1 napon belül értesülhet hivatalos küldeményeinek érkezéséről (szolgáltatáscsomagtól függően a tartalmáról is). Az extra gondos székhelyszolgáltatás azt is jelenti, hogy a fontos iratok másolatait – külön utasításra – a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cég könyvelőjének is megküldjük, így biztosabban teljesíthetők a határidőkhöz kötött jogorvoslatok, illetve kötelezettségek. (A levelek, küldemények pontos kezelése az ún. “kézbesítési utasítás”-ban kerül rögzítésre.)

Nem tudjuk befogadni cégét, ha:

- nincs szabad helyünk (limitált ügyfélszámmal dolgozunk)
- tevékenységi köre kockázatos (pl. munkaerő-közvetítés)
- tulajdonosa illetve ügyvezetője nem magyar állampolgár
- vagy más cégekkel kapcsolatos múltja kockázatossá teszi
- végrehajtás alá vonták (NAV, közjegyő stb.)
- köztartozása van
- nem tette közzé legutolsó kötelező időszakra vonatkozó mérlegét
- felkerült a fekete-foglalkoztatók nyilvános listájára
- az előző székhelyszolgáltató díj nemfizetés miatt bontott szerződést

Kockázatelemzés

Küldje el részünkre az alábbiakat. Meglévő cég esetén a cég neve, adószáma, személyi változás esetén az új ügyvezető/tulajdonos neve, adóazonosító jele.

Jelentkezünk

Munkatársunk kockázatelemzést végez (cégmúlt, ügyvezetői cégmúlt stb.), és ennek megfelelően visszajelzünk, hogy vállalkozása befogadható-e részünkről.

Szerződéskötés

Ha vállalkozása kockázatmentes, egyeztetett időpontban irodánkban megkötjük a szerződést.

Miért kell a kockázatelemzés?
- székhelyünk maximált ügyfélszámmal üzemel
- székhelyünk nem cégtemető
- ügyfeleink tisztességes vállalkozók - amennyire ezt szűrni lehet, annyira szűrjük
- szolgáltatásunk prémium minősége kizárólag problémamentes működéssel tartható fenn, ez közös érdekünk

Csomagban foglalt szolgáltatás Díjcsomagunk
Érvényes: 2015.10.01-től

- Székhely cím használati joga
- Szerződéskötéskor kiállítjuk a székhely cím bejegyzéséhez szükséges okiratot
- Kihelyezzük cégének nevét a törvénynek megfelelően
- Levélátvétel postai meghatalmazással
- Beérkezett levelek pár perces átvétele személyesen
- SMS értesítés beérkező levelekről azonnal tudni fog róla, bárhol legyen is
- Levélszkennelés a levél beérkezésekor
- Beérkező levelek futárral történő továbbítása (külön szolgáltatási díj)

Stabilan működő, prosperáló cégeknek költséghatékony, korszerű lehetőség. A csomagdíj nem tartalmazza a különdíjas szolgáltatásokat.

Nem Mi vagyunk a legolcsóbbak ez tény, de célunk a legmegbízhatóbb és legprecízebb székhelyszolgáltatók közé tartozni. Ezt bizonyítjuk azzal, hogy nem egy felelősséget nem vállaló Kft.-ként működünk, hanem teljes felelősség vállalás mellett egyéni vállalkozóként. Nem állítjuk, hogy minden olcsó szolgáltató mindig mindent elront, elhibáz, csak azt, hogy ennek igen nagy a kockázata. Azoknak érdemes a gyenge olcsó irodákhoz fordulni, akiknek belefér, hogy 10-30e Ft. pillanatnyi megtakarítás fejében később esetleg 2-3-500e Ft-ot is elbuknak, magyarul azoknak, akik a reálisnál nagyobb kockázatot (1/20, 1/30 stb.) is bevállalnak. Akik nem jól tűrik a kockázatokat, akik szeretik a biztonságot, a nyugalmat, azoknak normál-középáras irodákat célszerű választaniuk.

Szerződéskötéskor 3 hónapnak megfelelő díj fizetendő, utána akár negyedévente is hosszabbíthat.

Munkatársunk előzetesen átnézi cége adatait, és ha úgy ítéli meg, kérhet Öntől egy adófolyószámla-kivonatot (könyvelője 1-2 perc alatt le tudja kérdezni), vagy ügyvezető nevére szóló 1 hónapnál nem régebbi közüzemi vagy vezetékes telefonszámla bemutatását.

A szolgáltatásunk igénybevétele esetén az alábbi dokumentumok szükségesek megbízónk részéről:

Újonnan alakuló cégek esetén:

1. a társasági szerződés tervezetének bemutatása vagy aláírt és ellenjegyzett társasági szerződés;
2. közjegyző által hitelesített eredeti aláírási címpéldány;
3. személyigazolvány és /vagy útlevél
4. elérhetőségi címek, lakcím, telefonszám, e-mail cím;
5. cégbélyegző, mely a levelek átvételéhez szükséges
6. kapcsolattartó egyéb személyek megjelölése
7. meghatalmazás

Már működő, bejegyzett társaságok esetén:

1. 30 napnál nem régebbi cégkivonat;
2. Társasági szerződés,
3. Közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány
4. Személy igazolvány vagy útlevél
5. Nyilatkozat, hogy a társaságnak nincs jelentősebb tartozása,
6. Elérhetőségi címek, telefonszámok
7. Cégbélyegző, mely a levelek átvételéhez szükséges
8. Kapcsolattartó egyéb személyek megjelölése
9. Meghatalmazás

Irodánk azon cégek és vállalkozók székhelyszolgáltatója, akiknek már elegük van a hibát hibára halmozó, legtöbbször olcsó(nak látszó) székhelyszolgáltatókból. (Akik ismerik a székhelyszolgáltatás piacot, pontosan tudják mely szolgáltatókról van szó!) Mi azon cégek és vállalkozók székhelyszolgáltatója szeretnénk lenni, akik igényt tartanak a precíz, korrekt, biztonságos székhelyszolgáltatásra és ezt hajlandóak korrekt áron és korrekt módon megfizetni!


Könyvelés

Minden vállalkozásnak szüksége van egy jól megválasztott könyvelőre.

A jó könyvelő nagyon sokat segít a cég életében.

A könyvelő mindenekelőtt akkor tudja feladatát pontosan, és határidőre elvégezni, ha a munkájához szükséges adatokat a könyvelt cég részéről idejében, hiánytalanul a rendelkezésére bocsátják.

Egy jó könyvelő bármikor elérhető, és bármikor naprakész információt tud adni a vállalkozás pillanatnyi helyzetéről.

Ugyanakkor a könyvelőnek nem feladata a vállalkozás üzleti partnereivel való kapcsolattartás, és általában a vállalkozás stratégiai tervezésében, annak napi, operatív működésében sem kell részt vennie.

A könyvelő alapvető feladata a vállalkozás gazdálkodásáról történő adatszolgáltatás a hatóságok irányába, a mindenkori, törvény által előírt formában és időben.

Minden vállalkozás életében nagyon fontos, hogy a könyvelőjével való együttműködés zavartalan és eredményes legyen. Ehhez azonban mindkét fél részéről be kell tartani néhány alapvető szabályt.

Sok kisvállalkozásnál úgy gondolják, hogy a könyvelő olyasvalaki, aki felelős a cég pénzügyeiért, és azokról mindent tud, és bármikor, bármilyen pénzügyi kimutatással tud szolgálni a tulajdonos felé. Sok könyvelő úgy gondolja, hogy elég, ha csak annyi ideig találkozik megbízójával, amíg átveszi tőle az anyagot, illetve odaadja az aláírnivalókat és közli, hogy következő hónapban mennyit kell az államnak befizetni. A kölcsönös félreértés onnan ered, hogy egyik fél sincs tisztában azzal, hogy mit vár tőle a másik. Tisztázzuk ezért, mindkét fél oldaláról, hogy a jól működő kapcsolat érdekében mit tegyen a könyvelő, és mit a vállalkozás.

Mit tudok nyújtani, mint könyvelő?

  • Az ügyfelek számára lehetőség szerint mindig elérhető vagyok
  • Nem az utolsó pillanatban tájékoztatom az ügyfeleket az esedékes fizetni valókról
  • Fokozott figyelmet fordítok a bizonylatok törvény szerinti szabályos formájára
  • Szigorúan mindig határidőre küldöm be a bevallásokat
  • A bevallások határidőre történt megküldését minden esetben, e-mailben igazolom
  • A könyvelést jogtiszta szoftverrel végzem (Nagy Machinátor)
  • Minden esetben pontos szerződés alapján végzem a munkát
  • Rendelkezem felelősségbiztosítással
  • Az ügyféllel a pénzügyi jellegű fogalmat érthetően átbeszéljük
  • Napra készen nyomon követem az adójogszabályok változását, a megbízót érintő változásokról tájékoztatom

Mit szeretnék kapni a vállalkozás részéről:

  • Az általam kért bizonylatokat időben adja le
  • A kért papírokat időben írja alá
  • Tisztázzuk a részleteket például, hogy bérszámfejtést is vállalom-e
  • Azokat az információkat, amiket nem a könyvelő feladata rendelkezésre bocsátani, ne tőlem várja

A KÖNYVELÉS TERÜLETÉN JELLEMZŐEN AZ ALÁBBI KÖNYVELŐI SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTJUK:

  • Bejövő és kimenő számlák rendszerezése, könyvelése
  • Pénztár és bank forgalom könyvelése
  • ÁFA nyilvántartások vezetése, könyvelése, ÁFA bevallások elkészítése, benyújtása
  • Bevallások, bejelentések, módosítások kitöltése, beküldése
  • Tárgyi eszközök nyilvántartása
  • Zárás előtti tájékoztatás, hogy a törvény adta lehetőségeken belül még milyen lehetőségeket lehet kihasználni, az eredmény optimalizálása érdekében
  • Az adóhatóságok által előírt, valamint a vállalkozó által kitűzött időpontra a zárások, éves bevallások, beszámolók elkészítése
  • Adófolyószámlák egyeztetése, átvezetések elkészítése
  • Tájékoztatás a könyvelés témakörben, az időközben bekövetkező főbb jogszabály változásokról
  • Könyvelői kimutatások, vezetői információk, riportok készítése
  • Tájékoztatás az utalandó adók összegéről, számlaszámokról és az ehhez kapcsolódó egyéb tudnivalókról
  • Képviselet a hatóságok előtt (ONYF, OEP, NAV)
  • KSH adatszolgáltatások elkészítése.
  • Adóhatóságokkal folytatott ellenőrzések, levelezések lebonyolítása

A BÉRSZÁMFEJTÉS TERÜLETÉN JELLEMZŐEN AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTJUK:

  • Biztosításra kötelezettek bejelentése illetve kijelentése elektronikusan az Ügyfékapun keresztül
  • Hiányzások, szabadságok és jelenléti ív alapján a főállású dolgozók aktuális havi bruttó bérének számfejtése
  • Megbízási díjak, tagi kivétek, osztalék, egyéb juttatások bérszámfejtése
  • Béren kívüli juttatások elszámolása
  • Bérjegyzék, bérlista pdf formátumban e-mailben történő elküldése
  • Havi utalandó közterhek elküldése pdf formátumban
  • Kilépő dolgozók elszámoltatása, az előírt igazolások kiadása, bérszámfejtése
  • Évi rendes szabadságok megállapítása
  • Táppénzek, Tgyás, Gyed, Gyes ügyintézése

Könyvelés, Bérszámfejtés, Könyvvizsgálat, Adótanácsadás szolgáltatásainkkal kapcsolatban kérje egyedi ajánlatunkat.

Íme néhány példa az árainkkal kapcsolatban

  • Egyszeres könyvvezetés Egyéni Vállalkozás 10.000 Ft-tól
  • Kettős könyvvezetés Kft, Bt, Kkt 20.000 Ft-tól
  • Bevételi nyilvántartás (EVA) Bt, Kkt 10.000 Ft-tól
  • Kettős könyvvezetés Zrt 50.000 Ft-tól
  • Készenléti díj alvó vállalkozásnak Vállalkozási formától független 5.000 Ft-tól
  • Hatóságok előtti képviselet, megegyezés szerint
  • Év végi zárlat (adóelszámolás, mérleg, stb.) 1 havi díj

Szolgáltatás árak, ajánlatkérés


Társasházkezelés

HAMAROSAN...

Oldal betöltése folyamatban...